Az almási Stonehenge
A családi büdzsében az év egyik legnagyobb érvágását a nyaralás kiadásai jelentik. Honlapunk költségtakarékos úti célokkal kíván segíteni a gondokon.
A családi büdzsében az év egyik legnagyobb érvágását a nyaralás kiadásai jelentik. Honlapunk költségtakarékos úti célokkal kíván segíteni a gondokon.
Hat főben maximálja az 1001-5000 lakost számláló települések képviselő-testületének létszámát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatban a Fidesz.
A hatályos jogszabály 1001-3000 lakosú települések esetén 9 képviselőt engedélyez, így Dunaalmáson is a maximális létszámmal működik a testület. A jövőben tehát közülük legalább hárman már nem tölthetik be ezt a tisztséget. (tovább…)
Aki évente egyszer, esetleg kétszer látogat el falunkba – akkor is a kánikula csúcsán – azt viszonylag kevésbé érint meg az, hogy nálunk a hétvégén Dunaalmás egy részén a kétszer másfél-kétórás „normál üzemmódot” leszámítva, harminchat órán keresztül nem volt áram. S hogy mi köze ehhez egy nyaraló tulajdonosnak? Ez hosszú történet.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel vettünk érzékeny búcsút Volta találmányától. Az csak a kisebbik baj volt, hogy az elkezdett film végén a beállt áramszünet miatt nem derült ki, ki volt a tettes. A komolyabb gondok csak másnap jelentkeztek. A hűtő és a fagyasztó szolid olvadásba kezdett, a meleg víz utolsó cseppjein öten osztoztunk, számítógép használatról pedig szó sem lehetett. (tovább…)
Dunaalmás vonzereje és legfőbb veszélyforrása egy és ugyanaz. Hiszen míg a turistákat Duna-partunkkal és hegyünkkel kívánjuk hozzánk édesgetni, addig az ittenieknek épp e kettővel gyűlik meg a legtöbb baja.
Ha árvíz van, a Duna alulról „támad”, ha föld az éggel egybeér – mint Noé esetében -, akkor meg a hegyről zúdul alá a víz. A kettő közötti időben pedig időnként a vízhálózat mondja fel a szolgálatot. S ha különösen nagy pechünk van, akkor ezek kombinációja okoz fejtörést és munkát… (tovább…)
Régi dolgokkal fogok előhozakodni. Valahogy mégis aktuálisak. Mintha mifelénk összeérne az idő mostanában. Nihil novi sub sole – mondja a latin, s ezt mi gyönyörűséges nyelvünkön úgy fordítjuk: nincs új a Nap alatt. (tovább…)
Május 4-én újra asztalhoz ült a képviselő testület. A rendszeres partiban most nyolcan vettek részt: Lévai Péter polgármester, Ollé Árpád alpolgármester és a képviselők (abc-rendben): Bálint Mihály, Bencsik János, Holpert Zoltán, Juhász István, Kissné Kaszás Márta, Simon Zoltán. Ismét nem tette meg tétjét Ercsey Áron és Steier József.
A napirend elfogadása után a polgármester osztott. Az első körben a 2009-es év költségvetésének zárszámadási rendeletére lehetett licitálni. Lévai Péter elmondta, hogy a „2009-es év a válsággal telt, ez érezhető volt az önkormányzat működésén is. Ehhez képest, a teljesítések között nem volt semmi olyan kiugró dolog, ami látványos lenne.” (tovább…)
Elkészült Dunaalmás értékleltára. Az ebben leírtak nem okoztak senkinek sem meglepetést, hiszen a település előnyei és hátrányai már eddig is ismertek voltak. Az viszont újdonságként érte az Almásra látogató Közkincs Kerekasztal munkatársait, hogy nálunk és a szomszédos Neszmélyen (tisztelet a kevés számú kivételnek) mekkora érdektelenség övezte a kezdeményezést.