Plusz évet kaphatnak képviselőink
Négyről öt esztendősre emelné az önkormányzati ciklusokat a Fidesz-KDNP kormány alkotmánytervezete. Még egy szavazatot adhatnának le azon anyukák, akiknek kiskorú gyermeke van.
Négyről öt esztendősre emelné az önkormányzati ciklusokat a Fidesz-KDNP kormány alkotmánytervezete. Még egy szavazatot adhatnának le azon anyukák, akiknek kiskorú gyermeke van.
Fél évtizedes fennállásához érkezett idén márciusban a Kósza Vándor Udvar. Ez alkalomból a tulajdonosok szeretnének mindazokkal együtt ünnepelni, akik szorosan kötődnek a ház életéhez. Március 26-án este 6 órára várják a különféle „kószás” programok állandó „arcait”. (tovább…)
Nem a minap szembesültem először a kérdéssel: Neszmély jobb vagy Dunaalmás?
Azt tudtam eddig is, hogy „Almásneszmély” szitokszó errefelé. Még azt is értem, hogy a két település viszonyában miért az érzelem, s nem az értelem dönt. Sőt, azon sem lepődtem meg, hogy helyzettől függően a vízmosás túlpartja intő, vagy dícsérendő példaként kerül elő. (tovább…)
Egy vallomással tartozom nektek. Mi már „szerkesztőségi” szinten megünnepeltük a dumaalmás egyéves fennállását. Koccintottuk a jó hírekre, s a még jobb kommentekre. De, valahogy mégsem volt az igazi. A tényleges születésnapi bulihoz ugyanis a címzettek, vagyis Ti is kelletek. Nagyon. Kell az a közösség, aki miatt végül is megszületett a hírportánk. (Képgalériához kattints a képre!)
Maroknyi ember gyűlt össze szerdán este a polgármesteri hivatal tanácstermében, hogy a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség ötletbörzéjén ötleteket halljon és adjon. Életképes elképzelésekből nem volt hiány, csakúgy mint kritikából és kérdésekből sem.
Hétfőn letette esküjét Neszmélyen dr. Józó Antal, aki az elkövetkezendő időszakban helyettes jegyzőként tevékenykedik majd a településen. Mindez a csaknem másfél héttel ezelőtti testületi ülés, majd az azt követő rendkívüli tanácskozás egyenes következménye. Nem mellékesen ezeken az eseményeken elfogadták a képviselők Neszmély 2011-es költségvetését,valamint szembesültek azzal, hogy a rétestészta tovább nyúlik.

Ma még nem tudni, mennyi marad a rétesből