Bejelentkezés | Regisztráció


 

Harc a parlagfű ellen

Print Friendly

Dunaalmás Község Jegyzője felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. Törvény 17. § (4) bekezdésében foglaltak alapján “A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

50. § (4) “Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően parlagfű elleni közérdekű védekezést kell elrendelni, ha a földhasználó a 17. § (4) bekezdésében szereplő parlagfű elleni védekezési kötelezettségének nem tesz eleget. A kötelezettség teljesítésének helyszíni ellenőrzéséről a földhasználó előzetes értesítése mellőzhető.”

60. § (1) “Növényvédelmi bírságot kell kiszabni azzal szemben, aki
c) …a 17. § (4) bekezdésében előírt, a parlagfű elleni védekezési kötelezettségét elmulasztja…”

A jogszabályi rendelkezés alapján a jegyző június 30-át követően, köteles hatósági eljárást kezdeni azon földhasználókkal, ingatlantulajdonosokkal szemben, akik elmulasztották a parlagfű, illetve allergén gyom elleni védekezési kötelezettségüket teljesíteni.

A hatósági intézkedéshez nem szükséges sérelem –egészségkárosodás- bekövetkezése, így az allergén gyom, vagy a parlagfű virágzása, virágbimbójának kialakulása elegendő a védekezési kötelezettség elmulasztásának június 30-a után történő megállapításához.

Mivel június 30-án lejár a parlagfű első kötelező kaszálásának határideje, július 1-től a földhivatalok és jegyzők ellenőrizhetik a kül- és belterületek parlagfűvel való fertőzöttségét. Azok a tulajdonosok, akik nem végezték el a kötelező védekezést, a 221/2008. (VIII. 30.) Kormányrendelet szerint tizenötezer és ötmillió forint közötti bírságra is számíthatnak.

A helyszíni ellenőrzést hivatalból vagy bejelentés alapján, belterületen a jegyző, külterületen az ingatlanügyi hatóság (Földhivatal) végzi.

A termelőt nem kell értesíteni arról, hogy helyszíni szemle történik az ingatlanán, nem kell külön felszólítani a parlagfű mentesítésre, hiszen a jogszabály úgy rendelkezik, hogy a tulajdonos/használó köteles folyamatosan gondoskodni az ingatlana parlagfű-mentesen tartásáról a vegetáció során, függetlenül a hatóság erre irányuló intézkedésétől.

Fentiek értelmében bejelentéseiket gyomfertőzött belterületi ingatlannal kapcsolatban személyesen a dunaalmási Polgármesteri Hivatalban, vagy a 34/450-012-es telefonszámon tehetik meg.
A külterületi ingatlanokkal kapcsolatos bejelentéseiket, a tatai Körzeti Földhivatalnál szíveskedjenek megtenni.

Kérem a tisztelt Ingatlantulajdonosokat, hogy a parlagfű mentesítési kötelezettségüknek tegyenek eleget, a parlagfű mentesítés elvégzése mindannyiunk közös érdeke.


Szerinted? Mit szólsz a bejegyzéshez?

Hozzászólnál? Jelentkezz be! Még nem vagy tag? Regisztrálj!

  1. avatar Cserny Miklos — 2011. július 2. szombat - 17:34  

    Harc a parlagfü ellen szép és nemes dolog, de a környezetünk karbantartása a közterületeken is fontos lenne. A Vadvirág utcában az idén még nem járt kasza, ember magasságú a gaz. Szégyeljük az ismerősök elött, ha hozzánk jönnek hogy ilyen utakon kell közlekedniük. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Fenyves utcába 14 év óta egyszer sem járt a kasza. Az ecetfák vadon nőnek, lassan célszerü lesz utca nevet változtatni Fenyves utcáról Ecetfa utcára. :(

    1 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?

     
    • avatar zumi — 2011. július 3. vasárnap - 10:24  

      Igen ez nagy probléma!
      Ha mindenki annyi közterületi részt tartana rendben mint mi
      ez nem fordulna elő.
      Elhihetik nekem nem kell hozzá más mit egy kis akaraterő, és tenniakarási vágy.
      Ezekután olyan nyugodt az ” ember”, hogy tett valamit a környezetéért.

      2 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?

       
      • avatar aruthenus — 2011. július 3. vasárnap - 15:05  

        Érdekes, ahogy a földhasználót fenyegetik a bírsággal… a földet nem használókkal mi lesz? A közterületek elhanyagolásáért ki fizet bírságot?
        Nem láttam még olyan határozatot, ahol az önkormányzat, állam stb. magát sújtotta volna pénzbüntetéssel a törvényben előírtak elmulasztása okán. Jó lenne már először mindenkinek a saját portáján rendet tenni, utána mutogatni más portájára.
        Jobban éreznénk magunkat, ha az adóforintjaink a fentiek okán is a megelőzésre, nem pedig az önkormányzat önnön bírságolására fordítódna.
        Egyet kell értenem Miklóssal. Megtoldanám annyival, hogy ahol járt kasza, ott is csak az út/járda mentén egy-egy méterre (Pl. Füzihegyi u. – Sportpálya közötti terület, különösen a homokbányai szakasz.).

        2 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?

         
      • avatar Cserny Miklos — 2011. július 3. vasárnap - 15:46  

        Kedves Zumi!

        Én már 14 év óta kaszálom a Fenyves utca felét, hogy valami kinézése legyen. Az a baj, hogy nagyon sok ember azt hiszi a kertjük vége a keritésnél végződik. Csak meg kell nézni a dunaalmási kertes házak közterületi gazerdőket a házak elött. :(

        6 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?

         
  2. avatar Cserny Miklos — 2011. július 15. péntek - 09:24  


    Tegnap este július 14.-én végső elkeseredéssel felhivtuk Czeglédi Zoltán Polgármestert, mivel, hogy a Vadvirág utca és Fenyves utca az idén még nem volt kaszálva. A Polgármester Úr informált minket, hogy ezek az utcák nem is lesznek kaszálva, mert a tulajdonosok kerülnek felszólitásra a kertjük keritésen kivüli rész rendbetételére.

    Ma reggel, örömmel láttam, hogy a Fenyves utcát két ember lekaszálta, ahol kellett.

    1 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?

     
  3. avatar Cserny Miklos — 2011. július 19. kedd - 15:10  

    Tisztelt Jegyző Asszony!
    Olvastam az Ön irását a Dunaalmási Hiradóban, az mind szép dolog, hogy segitünk az önkormányzatnak, de mi van azokkal akik nem ilyen megértőek és egyáltalán nem törődnek a környezetükkel. A Vadvirág utcában három telket övező közterületen van ember magasságú gaz. Idestova már nem lehet autóval feljönni karistolás nélkül az úton. Egyes személyek pedig a levágott kerti hulladékot a közterületre rakják, ami mégjobban neheziti a helyzetet. Talán kellene élni az önkormányzatnak meglévő rendelettel, hogy elvégzi az önkormányzat a munkát és a számlát pedig benyújtják a tulajdonosnak. Kérem sziveskedjenek egy területi bejárást is elvégezni, hogy személyesen is láthassák, hogy mi a helyzet itt a környéken.
    Köszönettel és tisztelettel,
    Cserny Miklós

    1 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?

     
  4. avatar Cserny Miklos — 2011. július 25. hétfő - 10:25  

    Szomorúan látom, hogy a Dumaalmás-i hirportál úgy néz ki mint egy kipuffantot lufi. 12 hónappal ezelöt voltak hozzászólások, kis viták, de most már csak egy-kettő lakos ir be egy látomást vagy gondolatot és ennyi az egész. S mi több, némely belyegyzés még olvasásra sem méltó. Sajnálom nagyon a szerkesztőséget, kik olyan sok időt adnak, hogy legyen ez a hirportál, de úgy látszik, hogy a lakóságnak minden jó és mennyen minden ahogy eddig. Reméltem, hogy a Jegyző Asszony reagált volna a véleményemre, de a bokros teendők biztos visszatartották. :(

    2 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?

     
  5. avatar Cserny Miklos — 2011. szeptember 27. kedd - 14:47  

    Nagyon kiváncsi vagyok, hogy vajon a T. Jegyzőasszony eleget tett a kérésemre és körbe járta e a Vadvirág utcát és hasonló helyeket ahol burjánzik a gaz és a parlagfü. A Vadvirág utca még mindig úgy néz ki mint a csattolt fényképen, pedig a képek júliusban készültek. Ahogy Pató Pál Úr mondta….”ej, ráérünk arra még”. :(

    0 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?