Bejelentkezés | Regisztráció


 

Dr. Völner Pál (Fidesz – KDNP)

Print Friendly

Térségünkben leginkább csak a kampány idején találkozunk politikusokkal, jelen esetben a képviselőkkel, jelöltekkel. Megválasztása esetén milyen formában és milyen rendszerességgel kíván tájékozódni a Dunaalmás, Neszmély térségében felmerülő problémákról, lehetőségekről?

A megyei közgyűlés, illetve a megyei területfejlesztési tanács elnökeként gyakran járok Dunaalmásra és Neszmélyre, folyamatos a kapcsolatom a két település vezetőivel. Számíthatott rám Neszmély község akkor is, amikor csődeljárás indult az önkormányzat ellen. Tájékozódtam, jelen voltam a lakossági fórumon és segíteni próbáltam. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy a közéleti szerepből kilépve, magánemberként is ott legyek a kisebb-nagyobb közösségi rendezvényeken. Rendszeres résztvevője vagyok például a Hídverő Napoknak, melyet közgyűlési elnöki keretemből idén 100.000 forinttal támogattam. Megválasztásom esetére legalább ennyi törődést, odafigyelést ígérek az itt élőknek.

Dunaalmás és Neszmély az ipar mellett elsősorban a turizmust kívánja fejleszteni. Milyen lehetőségeket lát erre, vannak-e konkrét javaslatai, elképzelései?

Már érzékelhető, hogy amint a válságot képesek leszünk magunk mögött hagyni, nagy lendületet kap a turizmus, ezen belül a belföldi vendégforgalom. A rendezett folyópart, a kikötés, a táborozás – kis befektetéssel is – ideálissá tehető feltételei, idevonzzák a vízi turizmus szerelmeseit. Ezen kívül a nyugodt, falusias jelleg, a kitűnő borok – kedvelt úti céllá tehetik a két települést. Dunaalmáson a visszatérő források kiaknázására, a fürdőkultúra meghonosítására is komoly esélyt látok, ez azonban inkább hosszú távú célkitűzésként említhető. A megyei önkormányzat költségvetésében létezik egy olyan kistelepülési alap, melyből a pályázati önrész előteremtéséhez kamatmentes hitel, vagy vissza nem térítendő támogatás igényelhető. Ennek igénybevételére is ösztönözném a két települési önkormányzatot.

A hozzánk hasonló falvakban, de még a közeli városokban is nehézkes (ha, egyáltalán nem lehetetlen) a munkához jutás? Milyen munkahelyteremtő tervei vannak, és ezek még tárgyalási stádiumban vagy már megvalósítási szakaszban vannak-e?

Kiutat a kis- és középvállalkozások erősítése jelenthet, hiszen ezek foglalkoztatják a munkavállalók döntő részét. Dunaalmáson és Neszmélyen sem a multik betelepítésétől várom a helyzet javítását. Kedvezőbb, kevésbé bürokratikus gazdasági környezetben, a helyi erők összefogása jelentős javulást hozhat ezen a területen. Mindemellett nagyon örülök annak a nemrégiben napvilágra került hírnek, mely szerint a dunaalmási bioetanol üzem megvalósítása kiemelten támogatott projekt lett. Ez is, és a tervezett turizmusfejlesztés is új munkahelyeket hozhat majd létre a térségben.

Térségünk egyik neuralgikus pontja a 10-es út forgalma. Léteznek már különféle koncepciók egy elkerülő útra, amely levezetné a falvakon áthaladó teherforgalmat. Eddig azonban forráshiány miatt elnapolták a kérdést. Megválasztása esetén várhatunk ebben változást?

Sokféle elképzelés létezik, én mégis az Esztergom-Dorog térségében megvalósítandó észak-déli folyosóban látom a hosszú távú megoldást. A duna-menti ipari területek jelentős tehergépjármű forgalmát dél felé kell elvezetni, és lehetőleg minél rövidebb úton autópályára terelni. A 10-es útról ki kell tiltani az átmenő teherforgalmat. Nem hiszek abban, hogy a két települést elkerülő út megoldaná a problémát. Nem látom esélyét a megépítésének, mivel sajnos a földrajzi feltételek nem adottak egy ilyen jellegű beruházás megvalósításához. A Duna és a hegyek szorosan közrefogják Dunaalmást és Neszmélyt, ezért csak jelentős természetrombolással lehetne elkerülő utat építeni, ami viszont veszélyeztetné a korábban már említett elképzelések megvalósítását.

Duna-menti települések lévén az árvíz számunkra évente jelent kisebb-nagyobb gondot. Szükség lenne egy hatékony árvízvédelmi gátrendszer megépülésére. Az előbbi kérdéshez hasonlóan ennek megvalósulása is anyagi okok miatt maradt el eddig. Ön mit tud, és mit szándékozik ez ügyben tenni?

A nagy Duna projekt részeként három ütemben valósul meg a folyó megyei szakaszának árvízvédelme. Mivel az első kettő már befejeződött, hamarosan sor kerül a harmadikra, mely Dunaalmás és Neszmély térségét is érinti. Pénz van rá, és a regionális tanácsban már folynak is a szükséges egyeztetések. Remélem, hogy a következő ciklus megoldja ezt a kérdést. Mivel azonban az árvízvédelem szempontjából minden hónap számít, folyamatosan napirenden kell országos szinten is tartani ezt a témát.

Kapcsolódó anyagok:

Dr. Völner Pál válasza szerkesztetlen formában (pdf)

Dr. Völner Pál honlapja


Szerinted? Mit szólsz a bejegyzéshez?

Hozzászólnál? Jelentkezz be! Még nem vagy tag? Regisztrálj!