Bejelentkezés | Regisztráció

Tóth Ferenc (Jobbik)

Print Friendly

Térségünkben leginkább csak a kampány idején találkozunk politikusokkal, jelen esetben a képviselőkkel, jelöltekkel. Megválasztása esetén milyen formában és milyen rendszerességgel kíván tájékozódni a Dunaalmás, Neszmély térségében felmerülő problémákról, lehetőségekről?

Megválasztásom esetén a Dunaalmást, Neszmélyt érintő kérdésekben nem limitált időkeretek között kívánok tájékozódni, célom, hogy továbbra is ugyan úgy, mint most, minden elérhetőségemet nyitva hagyva a lakosság és az önkormányzatok előtt engem bárki, bármikor megkereshessen. A 4 sz. választókerület minden településére rendszeresen ellátogatok lakossági fórumokat és kötetlen beszélgetéseket rendszeresítve, hogy valóban az adott települések minden problémájáról és elsősorban az embereket foglalkoztató problémákról tudjak tájékozódni. Én nem elégszem meg a testületi ülések jegyzőkönyvezett anyagával, engem az emberek véleménye, gondjai és problémái érdekelnek igazán.

Dunaalmás és Neszmély az ipar mellett elsősorban a turizmust kívánja fejleszteni. Milyen lehetőségeket lát erre, vannak-e konkrét javaslatai, elképzelései?

Úgy gondolom, ebben a kérdésben nem az én javaslataim a mérvadóak, hanem az ott élő lakosoké. Mindamellett Dunaalmás és Neszmély természeti adottságai, műemlékei turisztikailag kedvező feltételeket biztosítanak. Egy települést több szempont alapján is lehet fejleszteni, a turizmust tekintve olyan emlékművek állításával, amik a falu eredetét vagy annak történelmét szemléltetik, kiállítások (bor), és rendszeresen megrendezésre kerülő ezen emlékművekhez kapcsolható ünnepnapok, melyekből már jó néhánnyal büszkélkedhet pl.: Dunaalmás. (Lásd. Verőcei minta). A volt fürdővel is érdemes lenne foglalkozni. Bár nem szeretnék a dolgok elébe futni, e kérdésekben a helyi önkormányzatok járnak el, és én csak azt mondhatom: minden kezdeményezést támogatni kívánok, ami a közösség javát szolgálja és e kérdésekben, az országgyűlésben is képviselni fogom a vállaltakat.

A hozzánk hasonló falvakban, de még a közeli városokban is nehézkes (ha, egyáltalán nem lehetetlen) a munkához jutás? Milyen munkahelyteremtő tervei vannak, és ezek még tárgyalási stádiumban vagy már megvalósítási szakaszban vannak-e?

Ez egy olyan komplex kérdés, amihez előbb az országos gazdasági helyzetünkön, és a mostani profitközpontú politikán is változtatni kell. Támogatni kell a családi, kis és középvállalkozásokat a multik helyett. Magyarország természeti adottságainak köszönhetően a mezőgazdasága az, aminek fejlesztésével az ahhoz tartozó iparágakat is újra lehetne indítani. Támogatandó az önálló falugazdálkodás is. Úgy gondolom, a munkahelyteremtés nem az én dolgom, munkahelyet azok fognak teremteni, akik a radikális változást követően azt fogják mondani, hogy igen, ilyen adózási és támogatási feltételek mellett céget alapítok. Én a Jobbik programjában látom a lehetőséget a változásra és a változás lesz az, ami megadja az önök községeiben is a munkahelyteremtésre a vállalkozóknak kistermelőknek a lehetőséget.

Térségünk egyik neuralgikus pontja a 10-es út forgalma. Léteznek már különféle     koncepciók egy elkerülő útra, amely levezetné a falvakon áthaladó teherforgalmat. Eddig azonban forráshiány miatt elnapolták a kérdést. Megválasztása esetén várhatunk ebben változást?

Most is van más út, amin a teherforgalom haladhatna, mégsem arra megy. Ennek egyik egyszerű megoldása Angliában a kisebb települések be és kivezető útjai felett átívelő magasságot korlátozó ütközők elhelyezése és erre biztosan jutna forrás. Bár, ha a Magyar utakat vesszük alapul, akkor a sok javítgatásra, foltozásra költött milliárdok helyett egy normális, minőségi és tartós út megépítésével, amit nem kellene rendszeresen foltozni, rengeteg pénzt spórolhatnánk meg, így országos és helyi szinten is jutna forrás az elkerülő utakra is. Másik alternatívát is mondok. A teherforgalom kitiltása is megoldás, illetve a falvakon, kistérségeken áthaladó teherszállítás fizetőssé tétele. Az árnak is magasabbnak kell lennie, mint az autópályákon, így tényleg csak azok mennének arra, akiknek ott van dolga. Népérdek az, hogy ez a kérdés megoldódjon, így az országgyűlésben azt fogom képviselni, ami mindannyiunk érdeke.

Duna-menti települések lévén az árvíz számunkra évente jelent kisebb-nagyobb gondot. Szükség lenne egy hatékony árvízvédelmi gátrendszer megépülésére. Az előbbi kérdéshez hasonlóan ennek megvalósulása is anyagi okok miatt maradt el eddig. Ön mit tud, és mit szándékozik ez ügyben tenni?

Az árvizet illetően azt gondolom, hogy ez több települést is érint a Duna mentén, ahol szinte mindegyikben forráshiány van, ezért ennek megoldása csak állami vagy uniós támogatással lehetséges. Több település együtt összefogva sokkal könnyebben érvényesítheti az akaratát, mint mondjuk egy. Így nagyobb összeget is le lehet hívni a megfelelő uniós pályázatokat tekintve, és itt sem elhanyagolható a verőcei minta, ahol egy templom épül, Kárpát-medencei összefogásból. Sok esetben a megoldás az összefogásban van és nem kifejezetten a forráshiányban.

Kapcsolódó anyagok:

Tóth Ferenc válasza szerkesztetlen formában (pdf)

Tóth Ferenc honlapja

Szerinted? Mit szólsz a bejegyzéshez?

Hozzászólnál? Jelentkezz be! Még nem vagy tag? Regisztrálj!