Köz-ért
Ezen oldalakon olyan kezdeményezések kapnak helyet, amelyek megmozgatják a községet a közösség érdekében.
Itt folyamatosan tájékoztatjuk egymást, és az olvasókat, hogy mit és hogyan csinálunk. Nemcsak tervek, ötletek születnek itt. Egy-egy projektet elejétől végéig viszünk. Bizonyára számos alkalommal elakadunk majd a bürokráciában, küszködünk majd a pénzhiánnyal, vagy éppenséggel egyéb emberi dolgok hátráltatnak. Ezeket is dokumentáljuk. A cél az, hogy menjen a szekér. Azt pedig olykor-olykor lökni kell.


A kormány januárban vezette be az újfajta étkezési jegyeket, az úgynevezett Erzsébet-utalványt. Néhány napja már az Angéla-boltban, a Pol-Ká Bt. élelmiszerboltjában is elfogadják a korábbi étkezési jegyeket felváltó utalványokat. A többi, fogalomban lévőt (Sodexo, Ticket Restaurant stb.) érvényességi idejük lejártáig még áveszik a boltban.
Dunaalmáson választási malacok eladók. Érdeklődni a +36/30-929-13-67-es telefonszámon.
Egy kis társadalmi munka – A sziget és a Polgármesteri hivatal közötti Duna-parti szakaszon szemétszedésre, tereprendezésre, uszadékfa összegyűjtésére toborzunk.
1 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?
Kerítés. Önkéntes munkára hívunk mindenkit, akinek hozzátartozója, ismerőse vagy egy általa tisztelt elhunytja nyugszik a dunaalmási temetőben. Tehát gyakorlatilag mindenkire számítunk, aki a faluban él, hogy együttesen kerítsük körbe a temetőt.
Két időpontban: október 8-án és 15-én reggel 8-tól indul a társadalmi munka. (Kivéve, ha nagyon szakad az eső!) Aki tud, talajfúrót, talicskát, ásót, lapátot és a jókedvét hozza magával. Zsíroskenyérről a szervezők gondoskodnak, de ha valaki úgy gondolja, hogy egy frissen sült süteménytől vagy egy jó adag kávétól gyorsabban megy a munka, a szervezők azt is megköszönik.
Remélhetőleg sokan jönnek majd el, hogy részt vegyenek a kerítés építésben. A munkás brigád etetéséhez viszont szorgos asszonykezek is kellenek, így a hölgyekre is számítanak a szervezők. Ők a helyszínen segédkezhetnek a zsíros kenyér gyártásban.
Várunk mindenkit, hogy rendezettebb és szeretteink nyugalma érdekében biztonságosabb temetőt teremthessünk!
A református és katolikus gyülekezet
7 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?
Minden építőjellegű munkát támogatok én és a családom nevében,Ott leszünk!!!!Jöjjenek minél többen!!!
3 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?
Ezúton is köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot, és a hétvégén rendbe tették a Tölgyes pagonyt!
3 olvasónak tetszik ez a hozzászólás. és neked?